Kárpátalján már találtak cigány munkatársakat

Hogyan is lehet működtetni egy programot a cigánytáborban, támogatókat és munkatársakat találni? Jönnek- e segíteni a cigányok, vagy csak érdekből, pénzért, vagy ha van segély? Tanakodtunk a cigánymissziós képzésen Csonkapapiban, Kárpátalján. Voltak kérdések a flipchart táblán, ahogy kell, oldalt ült a moderátor, középen a helyi cigánymissziós intézmények vezetői. Szégyenszemre már-már szinte kifutottunk az ötletekből, flipchart tábla, filctollak, post-it cédulák ide- vagy oda, és tanácstalan reménytelenség kezdett belopódzni az eredetileg elszánt hangulatba, amikor megszólalt valaki: testvérek, mindig találtunk a cigányok között olyanokat, akiket érdekelt a jövő, akik megértették, hogy tenni lehet és kell a gyerekeikért, a családjukért, a táborért.  Ők lettek a mi szövetségeseink.

A HEKS roma fiatalokat segítő programjában résztvevő magyarországi gyülekezeteknek szerveztünk  ötnapos tereplátogatást a kárpátaljai Esélyt az Életnek Alapítvánnyal karöltve. Október végén tíz helyszínen jártunk, láttunk óvodát, tanodát, iskolát,cigány otthonokat és részt vettünk cigány istentiszteleten. Velünk jött az MTV munkatársa is, hogy helyszíni riportot készítsen.

Óriási munkát végeznek itt református lelkészek, misszionáriusok és pedagógusok. A táborokban (ahogy ott a telepeket nevezik) mindenki számára jelen van az egyház. Isten országának valóságát élhettük át a cigányokkal közös alkalmakon, istentiszteleten és kiránduláson. És valóban: megismerhettünk cigány testvéreket azok közül, akik tenni akarnak a gyerekeikért, a táborért, a jövőért.  A nem roma pedagógusok és lelkészek mellett mindig dolgoznak roma munkatársak.  Aki cigányok között szolgál, tudja, hogy milyen fontos ez  a bizalom kiépítése, a hatékony kommunikáció, a helyi kultúra és szokások megismerése, a munka hosszú távú fenntarthatósága végett.

Három harmonikát tört össze

 Amikor a megbeszélésen elhangzott az a mondat, még nem tudhattuk, hogy másnap Horváth Béla, a  hajlott hátú cigány zenész és közösségvezető a könnyeivel küszködve fogja elmondani, hogy számára az a legnagyobb öröm, és évtizedes munkájának legszebb gyümölcse, hogy két cigány fiatal jár gimnáziumba, és ő láthatja őket a többi diákkal  az iskola zenekarában. És biztos benne, hogy ez így fog továbbmenni.  „Én három harmonikát törtem össze – mesélte –, míg Isten előtt összetört az én szívem is.  Egy idős asszony hozta az evangéliumot a táborba. Nagyon tetszett a keresztyének éneke, de megbújtam egy sarokban, nehogy azt mondják, hogy szentfazék lettem. Az öregasszony megkért, hogy zenéljek neki, és hozott egy harmonikát. De amikor elment, én a régi duhajkodásba estem vissza. Lehúzó környezetben éltünk: minden körbefogott, csak a jó nem. Azt gondoltam, nem normális ez az asszony, még csak a szememre se hányja, hogy részegen összetörtem a hangszert, és amikor kellett volna, nem volt mivel zenélni. A harmadik összetört harmonika után én is összetörtem, és átadtam a szívemet Jézusnak.  Elkezdtem a gyerekekkel foglalkozni, és folyton csak mondtam az evangéliumot, úgyhogy anyám rám szólt: Fiam, a pap is prédikál, de nem ennyit. De én nem tudom magamban tartani - feleltem, csak mondom, ha nem neked, akkor másnak.”

Szeretni kell a maszatos pujákat is

Ámit Gyula, közkedvelt nevén Muckár, a nagydobronyi tábor mindenese. Már túl volt három év börtönön, amikor valaki megkérdezte tőle, hogy nem akar-e más életet kezdeni. „Gondoltam, mi ez a más élet, hiszen mindenki ezt az életet éli… Amikor elmentem, pont a tíz szüzet játszották a gyerekek az imaházban. Gondoltam magamról:  na, te a balga vagy. És valami melegség öntött el, sírtam és törölgettem a könnyeim, hogy ne lássák. Kerestem testvéreket, hogy tanítsanak meg imádkozni. Nagy ébredés volt akkor, nagy tűz lángolt bennem, még a kutyáknak is beszéltem volna Istenről.” Mielőtt megnyílt volna a cigánytáborban az óvoda, Muckár egyszer éjszaka elaludt a volán mellett vezetés közben, az autó kipördült, de neki nem esett baja.  Akkor értette meg, hogy Istennek mi a szándéka vele, és hogyan kell szeretnie minden „puját” egyaránt, bármilyen sárosan vagy piszkosan érkezik is az óvodába.

Délelőtt tanított, délután napszámba járt

Lakatos Jolán annak idején kitűnőre érettségizett, orvos szeretett volna lenni, de származása miatt nem vették fel mégsem az egyetemre. Most óvodát, iskola-előkészítőt és tanodát vezet, amit a saját lakásában indított el. Ötvennégy gyerekkel kezdett el foglalkozni abban az időben, amikor csak 4-5 cigány gyerek járt iskolába a táborból. „Délelőtt tanítottam őket, délután elmentem napszámba, hogy eltartsam a saját gyerekeimet. De úgy, ahogy Jézus példázatában, a munkaadó olyan rendes volt velem, hogy hiába fél napot dolgoztam, egész napot fizetett.” Jolán igazgatja az egész intézményt és egy nyugdíjas tanítónő is segít neki, hogy minden cigány gyerek felkészülten iratkozhasson be a falu magyar iskolájába. Amikor az ovisok hazamennek, jönnek az iskolások leckét írni. Mindkét csapatot megebédeltetik – ott jártunkkor halat sütöttek, mert fontosnak tartják megszerettetni a gyerekekkel az egészséges étrendet. Gáton most az a szokás, hogy délelőtt a cigányok elmennek a falu református templomába, délután pedig a falusiak jönnek a tábor templomába istentiszteletre.

 A Sztrabicsón szolgáló Rácz Gyusziról és unokatestvéréről, a főiskolás Mityuról már olvashattak a honlapunkon.

A képzésen még sok post-it cédulát és papírt írt tele a társaság ötletekkel, hogy miként lehet gyülekezeteket  nyitottá tenni a cigányság felé, és felébreszteni a felelősséget a társadalom peremén élők iránt, hogyan lehet elérni nemcsak a cigány gyerekeket, de a felnőtteket is, kit mi segít át a kudarcokon és a nehézségeken (egyébként ekkor legtöbben a munkatársaikat említették).  Engem Horváth Béla csendes mosolya fog inspirálni.

Naszádi Kriszta  

Képek: Binder Mátyás, Sztojka Szabina, Velkey Laura

Az MTV tudósítása a Református riportok adásában. 

Két galériában tekinteheti meg a Kárpátalján készült képeket: itt és itt.