A mennyország előkapujában

Nemrég a Cigánymisszió két munkatársa, Gáspár Barbara és Nyeső Ágnes, valamint régi önkéntese, Prikryl Edina Kárpátaljára látogatott, hogy Rácz Miklós Mityu meghívására néhány napot Szernyén töltsenek el, megcsodálva a régió történelmi és természeti értékeit. Hogy hogyan érezték magukat? Meséljék el ők maguk…

Első nap

A hosszú vonatút után, a záhonyi állomásnál várt minket az autó, mellyel tovább utazhattunk Szernyére, első úticélunkhoz. Délután kissé fáradtan, de megérkeztünk a cigánytáborba, fő vendéglátóinkhoz, Mityu családjához. Igazán különleges és nosztalgikus vidéki hangulat kapott el minket: rögtön helyi és speciális ebéddel fogadtak bennünket.

Az első fogás tésztás paszuly volt, ami nálunk a bablevesre emlékeztetett. Másodikként pörköltöt tálaltak hajdinával, azaz grecskával és salátával, majd a finom ebédet elfogyasztva, egy kávé kíséretében, az udvaron folytattuk a beszélgetést. Nagyon kellemes volt a forgalmas, zajos nagyvárosi lét után három napot eltölteni egy kárpátaljai kisfaluban, ahol igazi vidéki táj, környezet vett körül bennünket.

Késő délután nagyobb sétát tettünk a csaknem félezres lélekszámú tábor területén, eközben a táborban élő gyermekek felfigyeltek ránk, vendégekre, és érdeklődve folyamatosan csatlakoztak hozzánk. Nagyon kedvesek és befogadóak voltak az ott élők, behívtak minket magukhoz, beszélgettek velünk és vendégségbe invitáltak. Nagyon érzékenyítő hatású volt szemlélni a környezetet és a körülményeket: vegyes érzelmeink voltak, hiszen egyszerre voltunk hálásak, és ugyanakkor kissé szomorúak is a helyzetük miatt.

Sétánk végéhez érve eszünkbe jutott, hogyha már ilyen sokan összegyűltünk, csinálhatnánk valamit együtt, ami közösséget épít. Kitaláltam, hogy megtanítunk egy dalt a fiataloknak, amelyhez tartozik egy tánc is. Volt lehetőség arra is, hogy használjunk egy hatalmas hangfalat, ami még hangulatosabbá és élvezhetőbbé tette a szórakozást. Ebből fakadóan szinte utcabáli hangulat kerekedett, a gyermekekkel közösen játszottunk és szórakoztunk sötétedésig, megadva az alaphangot a folytatáshoz.

Gáspár Barbara

Második nap

Ezen a napon alhattunk legtovább, mert a cigány istentisztelet csak fél 11-kor kezdődik Szernyén, a magyar pedig délben. Erre szükség is volt az előző napi hosszú utazás, valamint a késő estig tartó ismerkedés, játék és tánc után. (A cigány istentisztelet a megszokott rend szerint 11-kor veszi kezdetét, ezúttal azonban a vendégek szolgálata miatt hozták előbbre, hogy biztosan odaérjünk délre a magyar istentiszteletre, a falu másik végébe. Elő szokott fordulni, hogy a lelkész nem ér oda időben a második alkalomra, hiszen nehéz a logisztika a két gyülekezet között. Bízom benne, hogy a cigánymisszió küldetése egyszer beteljesedik, és egy istentisztelet keretén belül, együtt dicsőíti majd Istent cigány és nem cigány.)

A szállásunk egyébként királyi volt – Miklós nagybátyjánál kaptunk szobát –, így kipihenten érkeztünk kávézni és reggelizni Mityuékhoz. A reggeli sem okozott csalódást, maga Miklós sütött nekünk tükörtojást, a kávénkat pedig a lépcsőn üldögélve fogyasztottuk el, szemlélve az ébredező tábort. A kerítésen belülre is kíváncsi szemek tekintete vetült, kedves, de még többnyire bátortalan köszöntések kíséretében. A helyiek nagy érdeklődéssel fordultak a frissen érkezettek felé, ezalatt pedig Nyeső Ági a gyümölcsfa alatt készült a prédikációra. Igazán megható pillanatok voltak ezek: egy cigánytábor közepén, szerető család vendégeként, romák és nem romák közösen, kipihenten, jóllakottan készülhettek az Úrral való közösségre. A mennyország előkapujában érezhettük magunkat.

Az istentiszteletről jó református szokás szerint itt sem lehet elkésni, háromszor is megkondul a harang, mely a hívogatja az embereket, de még így is bőven van idő megérkezni az együttlétre. A liturgia jólesően lazább, mint a nem cigány gyülekezetekben, a nyitó énekek remekül segítik a ráhangolódást. Engem ért az a megtiszteltetés, hogy az istentisztelet elején bizonyságot tehettem.

Előző délután egy lányból kibukott, hogy hamarosan elköltöznek a faluból, s akkor nagy örömére, ő már nem lesz többé cigány. A szívem szorult össze, pedig nem először voltam fültanúja, mikor valaki szabadulni akar a származásából adódó nehézségektől. Személyes istenélményeim megosztása erre az érzésre rímelt: bármilyen pecsétet is nyom ránk a külvilág, egyedül az számít, Isten mire hívott el minket. Még ha senki nem is bízik abban, hogy kitörhetünk a földi nyomorúságból, az Úr akkor is velünk van, és eljuttat oda, ahol látni szeretne.

Hálás volt a szívem, hogy miután hallották, Isten miképp munkálkodott az én életemben, több fiatal visszajelezte, hogy szívesen járnának egyetemre. Nyeső Ági prédikációja komoly témát érintett: rajtunk áll, mivel töltjük meg a Jézus által megüresített cserépedényt. Ugyanakkor a lelkésznő több éves cigányok közt töltött szolgálatának, valamint Istentől kapott tálentumának köszönhetően megtalálta az utat a lelkekhez, s a testvérek áhítattal, időnként mosollyal az arcukon hallgatták szavait.

A feljebb említett logisztikai nehézségek miatt az alkalom vége előtt kicsivel elindultunk a magyar istentiszteletre. Nehéz volt a meghitt, családias együttlét után átszellemülni. Talán ennek is volt köszönhető, hogy bizonyságtételem itt más hangsúlyt kapott: a különféle tévécsatornák más-más tematika szerint szerkesztik műsoraikat, s ettől függően különböző képet alkotnak ugyanarról a témáról.

Az általam felvázolt műsorban először életem borús, majd örömteli pillanatait vázoltam fel, s gondolkodásra késztettem a hallgatóságot: attól függően, életem mely részébe nyernének bepillantást, vajon milyen képet alakítanának ki rólam magukban? Nyitottak-e arra, hogy a két képet egyben szemléljék, sőt, azt lássák, amit Isten egybeszerkesztett?

Láncszemként a kárpátaljai híd közepén

Rácz Miklós, vagy ahogyan mindenki ismeri, Mityu, ugyan Budapesten él és dolgozik, de amikor teheti, hazalátogat a kárpátaljai Szernyére, hogy a helyi roma ifjúságot segítse – legtöbbször ifiket tart, de lelkigondozásban is részt vesz, idén pedig már a harmadik Honismereti kirándulást szervezte meg a fiatalok számára. Interjúnkban Mityu inspirációiról és álmairól beszélt, melyet ide kattintva lehet elolvasni.

Megosztottam velük azt is, hogy hálás a szívem, hogy a falu másik végében lévő cigánytábor lakóit nem a képernyő, vagy mások véleménye alapján ismertem meg, hanem személyes kapcsolat révén, mert ez lehetővé teszi, hogy Isten csodálatos alkotásaiként tekintsek az ott élőkre. Nyeső Ági szavai rímeltek minderre: hajlamosak vagyunk arra, hogy többféle arcot mutassunk magunkról, attól függően, ki látja ténykedésünket, megfeledkezvén arról, hogy mennyei Atyánk mindent lát. Ennek ellenére szeretetével ölel körbe minket, hiszen az ő megismételhetetlen teremtményei vagyunk.

Ezt követően ebédre voltunk hivatalosak Béres László tiszteletes úrhoz és családjához, a vendégség itt is jó hangulatban telt. Az ebéd olyannyira ízlett, hogy még a recepteket is begyűjtöttük! Beszélgetésünk többnyire nem a cigánymissziót érintő témákat érintett, ez pedig lehetővé tette számunkra, hogy kikapcsolódjunk, s a táborba visszaérve előkészüljünk a holnapi kirándulásra. Izgatottan türelmetlen gyereksereg várta, hogy kiosszuk nekik a részvételhez kötött karszalagokat, és a cigánymissziós logóval ellátott hátizsákokat.

A feladat nem volt egyszerű, de az összmunkának és Miklós otthonos magabiztosságának köszönhetően teljesítettük. Közben megérkezett a tágabb Rácz család, melyből otthonos beszélgetés kerekedett: szó esett a virágültetés fortélyairól, főzési praktikákról, családi mendemondákról. Lazításképpen a gyülekezeti gondnokként szolgáló Vilma néniéket látogattuk meg, ahol az anekdotázás mellett szívhez szóló keresztény dallamok is felcsendültek.

A nap végén már csak egy ’könnyed’ vacsora várt ránk Miklóséknál: töltött káposzta, frissen kisütött rántott hússal – kevésre álltunk attól, hogy kidurranjunk, de képtelenség volt ellenállni a finomságoknak. Teli hassal, jóleső fáradtsággal hajtottuk álomra fejünket a következő napi, izgalmas kirándulás előtt.

Prikryl Edina

Harmadik nap

Korai indulással, busszal utaztunk el a Sipot-vízeséshez: sokat kellett utaznunk befelé a Kárpátokba, de ennek ellenére hatalmas élmény volt.  Út közben megálltunk a Vereckei-hágónál, hogy megtekintsük a magyarok bejövetelének emlékhelyét – még nem jártunk ott, a dombról pedig csodálatos kilátás tárult elénk. Ezt követően folytattuk utunkat, közben jókedvűen énekelve megérkeztünk a vízeséshez.

Megtekintettük a hatalmas természeti csodát, kicsik és a nagyobbak egyaránt önfeledten élvezték. Ezután sok szorgos kéz segítségével ott, a természet lágy ölén ebédeltünk. Mivel az idő gyorsan eltelt, késő délután már haza kellett indulnunk, hiszen további három órányi út állt előttünk. Végül mindenki kellemesen elfáradva zárta a napot, mi pedig még este, egy kedves meghívásnak eleget téve, vendégségben fogyasztottuk el a vacsorát – annyira jó érzés volt megtapasztalni, hogy a cigánytábor ennyire gondunkat viselte és ellátott minket mindenféle finomságokkal.

És nem utolsósorban: rengeteg szeretettel.

Gáspár Barbara

Fotók: Gáspár Barbara, Rácz Miklós