Közösségfejlesztő jó gyakorlatokból készül ötletgyűjtemény

Méhészet, gyümölcsaszaló és tanoda – csak néhány példa a már működő jó gyakorlatokból a hazai gyülekezetek háza tájáról, amelyek igyekeznek bevonni a romákat, segíteni a helyben maradást és az értékőrzést. Hasonló jó megoldásokat keres és gyűjt az Országos Református Cigánymisszió. A cél, hogy olyan ötletbázist hozzanak létre, amely segítség azoknak, akik szeretnének hasonlóba fogni saját közösségükben. A részletekről Eperjesi Tamás projektkoordinátort kérdeztük.

Miért van szükség arra, hogy a jó ötleteket összegyűjtse a cigánymisszió?

Egy pályázat részeként kell gyűjtenünk már meglévő jó gyakorlatokat, ötleteket. A romák integrációja, illetve a romák és nem romák együttműködése az egyházon belül sem megkerülhető kérdés, éppúgy, mint bárhol a vidéki Magyarországon. Fokozottan igaz ez a reformátusokra, hiszen a református egyház hagyományosan épp ott erős, ahol jelentős számban élnek romák. Így van ez Északkelet-Magyarországon és Somogyban, Baranyában is.

Milyen formában lehet eljuttatni önökhöz a bevált megoldások hírét?

Röviden, pár sorban elég leírni a jó gyakorlatokat vagy ötleteket. Mindezeket az eperjesi.tamas@re­for­matus.hu címre várjuk. Ezek mindegyikre fogunk visszajelzést adni, mindenkit személyesen is fel fogunk keresni, hogy el tudjuk végezni a dokumentációt, majd egy nyilvános adatbázisban, a honlapunkon tesszük elérhetővé a gyűjteményt. Ha egy gyülekezet nyitott arra, hogy belevágjon a cigánymisszióba, akkor innen tudnak ötletet meríteni.

Ismer máris olyan jó példákat, amelyek megvalósultak református gyülekezetekben?

Általánosságban elmondha­tó, hogy a jó gyakorlat a vidék és a közösség erősítését, a helybenmaradást, az együttműködés és az értékek meg­tartását célozza. Mondok két gazdasági és egy humán fejlesztési példát, az egyiket Göncruszkáról. Itt közösségi méhészetet hozott létre a gyülekezet a lelkészházaspár irányításával. Ez gazdasági vállalkozás, a profitjából a gyülekezet tehetséges fiataljait támogatják, például a továbbtanulásban. A másik példa Szóládról származik. A helyi református lelkész a ‘90-es évek elején került a gyülekezetbe, újjá kellett építenie a közösséget. Egy vidékfejlesztési fórumon kapott ötlet nyomán közösségi gyümölcsaszalót és gyümölcsbefőzőt hozott lére. Nemcsak a gyülekezetre, hanem az egész település közösségére pozitív hatással volt a kezdeményezés. Már a továbbfejlesztésen dolgoznak.

Ugyanakkor nagyon szép példa a helyi közösség fejlesztésére a Somogy megyei Büssü is, ahol a gyülekezet nagyon bátran kezdett bele az cigány fiatalok iskolai előmenetelét segítő tanoda kialakításába a svájci támogatású HEKS-program segítségével. Ehhez hasonló gyakorlatokról várunk beszámolókat, és ilyen ötleteket szeretnénk továbbadni a gyülekezeteknek

Hegedűs Márk

Az írás eredetileg a Reformátusok Lapjában jelent meg.

A jó gyakorlatok gyűjtéséről további információk ezen a linken találhatóak.